Bemutatták a Trianon-kislexikont

2020. október 5.

Szeptember végén tartották a Trianon-kislexikon bemutatóját, melyet iskolánk tanára, Molnár Zsolt készített. A könyv a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának kiadásában jelent meg a nemzeti összetartozás éve alkalmából. 

 

Trianon-kislexikon A-tól Z-ig címmel megjelent kötet, célja, hogy segítsen eligazodni az 1920-hoz vezető események és a hatásukra kialakult jelenségek útvesztőiben. A könyv nemcsak általános és középiskolai tanulóknak, tanáraiknak ad támpontot a témá­hoz kapcsolódó tanórák során, hanem a trianoni döntés körülményeit, következményeit megérteni akaró érdeklődők számára is tárgyilagos ismertetést nyújt a történelmi eseménysorral kapcsolatos fogalmak, földrajzi nevek és személynevek magyarázataival.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a könyvbemutatón elmondta, hogy a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda közös kiadványa a trianoni békeszerződés megkötésének 100. évfordulója alkalmából, a nemzeti összetartozás évében jelent meg. Elmondta: a kötet, amelyben több mint 800 címszó található, elsősorban iskolásoknak készült. Hiánypótló munkáról van szó, hiszen fontos, hogy minden fiatal tisztában legyen a múlttal, azzal, hogy mi történt a nemzettel az első világháború végén, 1920-ban, milyen veszteségeket szenvedtünk el és mindezek ellenére hol tartunk most – fogalmazott.
Dunai Mónika Rákosmente országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, hogy ezen alkalomból három dolgot is ünnepelünk: emlékezünk a tragikus trianoni döntés 100. évfordulójára, ismét köszönthetjük az idén 50 esztendős Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságát, és megünnepelhetjük Molnár Zsolt Trianon-kislexikon című művének születését. Dunai Mónika kifejezte, büszke, hogy Rákosmentén olyan tanárok vannak, mint Molnár Zsolt, akik a tehetséggondozás mellett ilyen fontos kiadvány megírását is vállalják.
Balázs Géza professzor, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke arról beszélt, hogy milyen nagy szükség van az értékeket átadó tanárokra, akik kutatói munkával is foglalkozik. Kiemelte, hogy legjobb tanítványaikat mindig a jó közoktatásbeli tanároknak köszönhetik, így fonódik egybe a munkájuk.

Az nagy sajtóérdeklődés mellett lezajlott eseményen részt vett iskolánk igazgatója, valamint a szerző több volt és jelenlegi tanítványa is. A könyvbemutatót zenés irodalmi műsor is kísérte, amelyen fellépett László Attila énekes és a Kult Szó Egyesület.

 Dunai Mónika országgyűlési képviselő köszöntője (balról) és pódiumbeszélgetés a szerzővel (jobbról)

Csoportkép a könyvbemutató után

(Blankó Miklós az MNYKNT főtitkára, Cservenka Judit rádióriporter, az MNYKNT alelnöke, Molnár Zsolt a könyv szerzője, Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Balázs Géza professzor az MNYKNT elnöke és Moritz László az MNYKNT alelnöke)