Gyászhír

2014. február 3.

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy technikai munkatársunk, Dósa Györgyné, életének 60. évében váratlanul elhunyt.

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a  végtelenség.”

(Juhász Gyula)

Dósa Györgyné Ica 2008 októbere óta dolgozott a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban takarítónőként. Munkáját lelkiismeretesen végezte, kollégái és az iskola diákjai is segítőkész, barátságos emberként ismerhették. 2014. január 27-én munka közben, az iskolában lett rosszul, életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni.

 

Az elhunytat a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium és a Rákosmente Kft. saját halottjának tekinti. Temetése családja körében, szülőfalujában, Tóalmáson lesz a római katolikus egyház szertartása szerint.
A lelki üdvéért tartandó gyászmise 2014. február 9-én (vasárnap) 18:30 órakor lesz a rákoskeresztúri Szent Kereszt templomban.

Nyugodjék békében!