Átadták a felújított iskolaépületet

2015. december 11.

December 10-én Riz Levente polgármester ünnepélyes keretek között átadta a több mint 200 millió forint értékben  korszerűsített  Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium épületét.

Az átadás pillanata


Az alábbiakban a Tizenhetedik Online beszámolóját idézzük:
„A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium részleges energetikai fejlesztését avatták ma a megújult intézmény előtti udvaron.
Az eseményen Riz Levente polgármester beszédében emlékeztetett rá, az intézmény épülete 1961-ben épült, s az elmúlt 54 év alatt minimális felújítás történt rajta. Az ablakok nagyon rossz állapotban voltak, az épület energetikai helyzete is kívánni valókat hagyott maga után. Az önkormányzat az épület homlokzati szigetelésére, illetve a nyílászárók cseréjére pályázott sikerrel. Mindent egybevetve 242 millió forintos projekt valósult meg az iskolában az ősz folyamán, amelynek kétharmada uniós forrás, a többi pedig az önkormányzat saját eszköze. Riz Levente emlékeztetett, van még restancia: a sárga épületrész és a tornaterem rendbehozatala. Kijelentette, ezt a következő egy-két éven belül pályázati vagy saját forrásból az önkormányzat megvalósítja.
A polgármester emlékeztetett, a Balassi gimnázium az ország több, mint ezer gimnáziuma közül a legjobbak között van, a legutóbbi mérési adatok alapján a negyvenötödik, tehát nagyon előkelő helyen áll. Az önkormányzat igyekszi az épület minél jobb állapotban tartásával segíteni ezt a magas színvonalú tanulmányi, oktatói munkát. Riz Levente örömét fejezte ki, hogy új címer is díszíti az épület homlokzatát, jelképezve azt a szellemi közösséget, amely a XVII. kerületben, a Balassi Bálint Gimnáziumban működik.
Farkas György igazgató beszédében köszönetet mondott az önkormányzatnak a felújításét, illetve jelezte, szívesen lesznek partnerek a további épületrészek megújításában is.
B. Laborcz Flóra kerületi ötvösművész alkotásáról, az iskola címeréről beszélt, amelynek ötlete az egykori igazgató, Balla László nevéhez fűződik. Jelezte, a címerpajzs átlósan oszlik meg. A felső részén a Balassi-család címere látható, ami a saját farkába harapó sárkány, ami hordozza egyebek mellett az öröklét szimbólumát is. Ott van továbbá egy bölényfej, szarva között a csillaggal, és alul a holdsarló. A címerpajzs másik fele az intézményt szimbolizálja. Az osztó motívum a toll, alatta pedig ott a nyitott könyv, a tudás. A címer színe alapvetően piros-fehér-zöld. Laborcz Flóra köszönetet mondott a támogatóknak, akik hozzájárultak a címert elkészültéhez.”

B. Laborc Fóra ötvösművész és Riz Levente polgármester

A meghívott vendékek az átadáskor (balra) és a 11. B osztály Balassi-verset szaval (jobbra)