Hagyományőrző programon az 5. A és a 6. A osztály diákjai

2019. április 8.

Kisgimnazistáink közül 2019. április 2-án, az  5.A és 6.A osztály diákjai egy jól szervezett hagyományőrző programon vettek részt Faragó Ildikó tanárnő és Sipiczky Márk tanár úr vezetésével, a XVII. kerületi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében.

Ezen a nagy gondossággal előkészített  foglalkozáson, diákjainknak lehetőségük nyílt megismerni kerületünk múltját Papné Polereczki Rozália elnök asszony és Derzbach Istvánné segítségével.  Betekintést kaptak a  török hódoltság után betelepített szlovák és német lakosság történetébe és mindennapjaiba. Szóba került a 20. századi történelem is, a hagyományos paraszti élet felbomlása, az iparosítás és a lakótelepek építése, ami végképp szétzilálta az addigi közösségeket, a korábbi életformát. Ennek a valamikori létnek az őrzői, letéteményesei a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat munkatársai, ezzel ismerkedhettek meg diákjaink, ami szerves részét képezi a mai napig is Rákoskeresztúr életének.  A történelmi bevezetés után a tettek mezejére léphettünk: kukoricamorzsolás volt a feladat, amibe hatalmas lelkesedéssel és örömmel vetették bele magukat a tanulók, szinte rekord idő alatt morzsolták le a kukoricacsöveket. Ezúton is köszönjük Völgyesi Sándorné és Drobina Márton segítségét, aktív közreműködését. A program alatt lehetőség nyílt felpróbálni a szép keresztúri népviseletet is, amivel örömmel éltek diákjaink.
A program végén kedves házigazdáink  kis vendéglátással és egy  kukoricát ábrázoló kulaccsal örvendeztettek meg minket, amit ezúton is köszönünk a gazdag és igényes programmal együtt.  Reméljük, találkozunk még máskor is!