A Szolidaritás Nagykövete program rendezvénye iskolánkban

2014. február 15.

Három és fél éve indult az EMMI támogatásával a Szolidaritás Nagykövete program, amelynek keretében Orsós Zsolt egykori paralimpikon beszél a fogyatékossággal élő emberek életéről.
A program pénteki állomásán, a vak sportoló iskolánkban találkozott a diákokkal. A tanulók érzékenyítésének helyi eredményeiről Dunai Mónika, Rákosmente önkormányzati képviselője, választókerületi elnök tartott sajtótájékoztatót.

Dunai Mónika elmondta, hogy már az iskolai nevelés során fontos a társadalmi szolidaritás erősítése, a fogyatékossággal élőkről kialakult kép megváltoztatása. Szólt arról is, hogy ennek érdekében Orsós Zsolt – Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár közvetlen munkatársa, a Szolidaritás nagyköveteként –, országos program keretében megismerteti az érdeklődőket, elsősorban a diákokat a fogyatékossággal élők mindennapi nehézségeivel, örömeivel és a segítségnyújtás lehetőségeivel.

Dunai Mónika úgy fogalmazott: 2010 előtt hiányos volt a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadottságának erősítése. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani kormány igyekszik ezt a hiányt minden lépésével pótolni. Ennek a célnak felel meg a mai rendezvény is, és Orsós Zsolt minden ténykedése is. Mint mondta, nagyon fontos, hogy tudjunk segíteni, ha szükséges, hiszen a köznevelésben mindig fontos volt a társadalmi szolidaritás érzésének erősítése. Itt Rákosmentén az óvodáknak és az iskoláknak is kiemelt pedagógiai feladata ez. Ezért örülünk, hogy itt is sor kerülhetett erre a rendhagyó tanórára – tette hozzá az önkormányzati képviselő.  

Mint folytatta: ha megnézzük a 2011-es népszámlálás adatait, akkor nagyon sok érdekes dolog kiderül ezzel a témával kapcsolatban is. Az akkori önbevallás alapján a magyar embereknek nagyon-nagy százaléka vallotta magát valamilyen fogyatékossággal élőnek. Közülük is minden második mozgásában korlátozottnak, minden negyedik látássérültnek, és minden ötödik vallotta magát hallássérültnek vagy beszéd-problémával küszködőnek.  

„Ez is azt jelzi, hogy nagyon sok olyan embertársunk van, aki ilyen problémával él. Nekünk pedig mindenben oda kell figyelnünk az igényeikre. Legyünk az iskolában, legyünk az utcán legyünk a munkahelyen, ne felejtsük el: ők ugyan olyanok, mint mi vagyunk”– fogalmazott Dunai Mónika.

A vak sportoló arról beszélt, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szolidaritási programja révén járja az országot, és azon dolgozik, hogy az emberekben megváltozzon a fogyatékossággal élőkről kialakult kép. Mint mondta, a legjobb alanyok ehhez a gyerekek, a fiatalok.

Orsós Zsolt diákoknak mutatta be a csörgőlabda játékot:

 

Dunai Mónika és Orsós Zsolt sajtótájékoztatója a 29-es teremben: