Átadták a részlegesen felújított iskolaépületet

2015. december 15.

Az energetikai korszerűsítés utáni átadásról a Tizenhetedik c. lap is beszámolt:

Beszámoló az iskola tanévzáró ünnepélyéről

2015. július 6.

Megtartotta évzáró ünnepélyét a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium június 22-én késő délután.
Mint Farkas György igazgató beszédében kiemelte, a tanulmányi átlag 4,4, ami a korábbi évek szintén magas szintjeit is meghaladta. Az ünnepségen részt vett az iskola egykori diákja, Riz Levente polgármester, aki ehhez a szép adathoz hozzátette, a Balassi benne van az ország legjobb ötven gimnáziumában, ami nagyszerű teljesítmény.

Bővebben: A Tizenhetedik c. lap beszámolója a tanévzáróról

„Határtalanul!”program: A Muravidéken jártak a Balassisok

2015. június 5.

Harmadik alkalommal vettek részt sikeres tanulmányúton a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium diákjai a „Határtalanul!”pályázat keretében, Molnár Zsolt történelemtanár szervezésében. Muravidék és a Muraköz gyöngyszemei címmel megvalósult kiránduláson a hetedik évfolyam három osztálya vett részt még májusban.

A kirándulásról beszámolt a Tizenhetedik Online is.

Bővebben: A Tizenhetedik Online beszámolója

Holokauszt-kiállítás a Balassiban

2015. április 26.

A Pávai utcai Holokauszt Emlékközpont Falak, jelek, sorsok - A magyar zsidóság deportálása Auschwitzba c. vándorkiállítása nyílt meg a gimnáziumban. A kiállítás ötletét Blankó Miklós 11. B osztályos tanuló vetette fel a tanév elején, aki a Holokauszt Emlékközpontban tett látogatásán figyelt fel erre a lehetőségre. A szervezést a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete bonyolította le. A kiállítási anyagot helytörténeti tablóval egészítettük ki, ami a kerületi zsidóság sorstörténetét mutatja be a vészkorszak időszakából. A tabló elkészítéséhez Hódos Mária helytörténész adott szakmai segítségét.

Bővebben: Holokauszt-kiállítás

Vitárius Nikoletta tanárnő kiállítása

2015. március 20.

Március 26-ig tekinthető meg a rákoscsabai Csaba Ház Galériájában Vitárius Nikoletta tanárnő legújabb önálló kiállítása. A megnyitóról a Rákosmente TV is beszámolt.

Bővebben: Vitárius Nikoletta tanárnő kiállítása

Akikre büszkék vagyunk - új arcképcsarnok a Balassiban

2014. szeptember 1.

A Balassi Bálint Gimnázium Baráti Körének összeállításában új tablók fogadják a gimnáziumunkba érkezőket az aulában. Az iskola híressé lett egykori diákjainak arcképcsarnokát ünnepélyes keretek között adták át, amelyen részt vett Dunai Mónika országgyűlési képviselő és Riz Levente polgármester, akik egykor szintén gimnáziumunkban érettségiztek.

Bővebben: A Rákosmente TV beszámolója az eseményről

Balassis pályázati sikerek a Rákosmente TV Álláspont című műsorában

2014. június 13.

A Ráksomente TV Álláspont című műsorának vendégei voltak Farkas György igazgató és Molnár Zsolt történelemtanár, akik a Határtalanul és a Nemzeti Tehetség Program pályázatainak iskolai megvalósításáról beszéltek.

Bővebben:

http://www.rakosmentetv.hu/videok.php

Határtalanul témanap a Balassiban

2014. június 10.

Az eseményről beszámolt a Rákosmente TV Krónika című műsora. A videó elérhető innen.