Végzős balassis diákok a Holokauszt Emlékközpontban

2017. december 20.

A 12. A osztály tanulói – Molnár Zsolt történelemtanár szervezésében – látogatást tettek a Holokauszt Emlékközpontban. A Páva utcai intézmény állandó kiállításának tárgya a magyar holokauszt, amely fontos témakör lesz az idei érettségizők számára.

 Diákjainkat a múzeum tárlatvezetője rendhagyó történelemóra keretében kalauzolta végig a kiállításon, melynek különlegessége, hogy nem kronologikusan ábrázolja a vészkorszak eseményeit, hanem a magyarországi zsidóküldözés egyes fázisait bemutató egységekre épül (jogfosztás; kifosztás; megfosztás a szabadságtól, az emberi méltóságtól, az élettől). Az egyes témák egyik központi eleme a valós családi és személyes történetek sorozata, amely a kiállítás egészén végighaladó falon kapott helyet. Mire a befejező terembe érünk, a falon futó, az életeket jelző vonalak elfogynak, a bevezető teremben megjelenő személyes tárgyak eltűnnek. Még halljuk az első teremből átszűrődő esküvői zenét, amely a pusztulás előtti időszakra emlékeztet. Innen vezet az út az emlékezés és a gyász terébe, a zsinagógába.

Az egyes tematikus egységekben az érintőképernyős számítógépek segítségével tanulóink filmeket, képeket, eredeti dokumentumokat tekinthettek meg és mélyebben megismerkedhettek a 20. századi magyar történelem nagy tragédiájával.