In memoriam Bátovszki István

1942-2017

„Mert a kiszabott esztendők letelnek, s én útra kelek és nem térek vissza. Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.”

(Jób 16:22-23)

Szomorú szívvel fogadtuk a hírt, hogy a súlyos betegséggel vívott testi-lelki küzdelem után egykori tanártársunk, Bátovszki István, eltávozott e földi életből. Személyében egy kiváló pedagógust, a történelemtanítás iránt elhivatott szaktanárt, s egy segítőkész kollégát veszítettünk.

Élete összefonódott a 20. századi történelem sorsfordító eseményeivel. A második világháború alatt született Cinkotán, gyermekéveit a Rákosi-korszak legsötétebb évei alatt töltötte el, az 1956-os forradalom előtt kezdte középiskolai tanulmányait, a Kádár-korszakban vált felnőtté, alapított először családot, s indult el a pedagóguspályán. A rendszerváltás személyes életében is sok változást hozott: ekkoriban lett új családja, s születtek azután a fiatalabb gyermekei, s helyezkedett el abban az iskolában, ahol tanári pályája leghosszabb idejét, majdnem negyedszázadot töltött el.

Eredetileg nem pedagógusnak készült: vasúti technikumban érettségizett, s technikusként, pályafenntartási munkák szervezésével kezdte keresni kenyerét. 1962-1967 között szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát, az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Dolgozott nevelőtanárként Budán, tanított ipari iskolában Gödöllőn és Cinkotán, majd 1982-től kerületünkben, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium intézményében igazgatóhelyettesként tevékenykedett. Innen vezetett útja 1990-ben iskolánkba, ahol a történelemtanítás mellett a levelező tagozat vezetője lett. Közel másfél évtizedig irányította a Balassi felnőttoktatását, amely a kerület és a környék egyik legszínvonalasabb felnőttképzése volt. 2004 decemberében nyugdíjba ment, de még kilenc évig félállásban aktívan közreműködött a felnőttek oktatásában: magyar nyelv és irodalmat, történelmet tanított, sőt többször vállalt osztályfőnökséget is. A tanítás során folyamatosan hódolhatott hobbijának, a magyar történelemnek, amelyet hihetetlen lelkesedéssel adott át felnőtt hallgatóinak. Saját történeteit mesélve, relikviáit, pénz- és éremgyűjteményét bemutatva, mindig az élményszerűségre törekedett, s ezen keresztül nemcsak ismereteket közvetített, hanem felelős állampolgárságra, hazaszeretetre is nevelt. Lelkes tagja volt iskolánk történelem munkaközösségének, szervezője és segítője több iskolai megemlékezésnek. Utolsó aktív éveiben a felnőttek mellett visszatért a tizenéves diákok közé is: az Audiovizuális emlékgyűjtés című programban személyes visszaemlékezéseivel, a 20. századi történelem még élő szemtanúinak felkutatásával segítette a tanulók munkáját, akik egy történelmi pályázatot valósítottak meg.

2013 júniusában végleg nyugállományba vonult, s ezzel távozott a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumból, ahol 23 évet töltött el. Azóta, amikor néha-néha összefutottunk vele, mindig csodáltuk azt a szellemi és fizikai frissességet, amelyet igyekezett megőrizni visszavonulása után is, egészen a legutóbbi időkig, amikor már az egyre súlyosbodó betegség megtörte életerejét. Most, a gyász első napjaiban még nehéz elhinnünk, hogy már nem találkozhatunk vele, de akarva-akaratlan tudomásul kell vennünk, hogy a kiszabott esztendők számára leteltek. Útra kellett kelnie, el kellett mennie azon az úton, amelyen egyszer minden földi halandó végigmegy.

Bátovszki Tanár Úr! Kedves kollégánk, István! Nyugodj békében!

Budapest, 2017. december 22.

Molnár Zsolt
történelemtanár,
munkaközösség-vezető