Elhunyt Dudevszky Attila tanár úr

2022. február 09.

Megrendülten tudatjuk a szomorú hírt: gimnáziumunk nyugalmazott tanára, Dudevszky Attila, 2022. február 7-én, életének 92. évében elhunyt.
Dudevszky tanár úr 1954-től 2004-ig tanított a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban, illetve annak elődjében, a Fürst Sándor Gimnáziumban. Ötvenéves pályafutása alatt kilenc nappali tagozatos és nyolc levelezős osztálynak volt az osztályfőnöke. Fizika és kémia szakos pedagógusként diákok ezreit nevelte a természettudományok szeretetére.

Dudevszky Attila 2006-ban Rákoscsabáért Díjban, 2007-ben Pedagógus Életműdíjban részesült. 2011-ben életút-interjút készítettünk vele az Audiovizuális emlékgyűjtés c. iskolai projektünk keretében. A videófelvétel megtekinthető innen.

Tanár Úr emlékét kegyelettel megőrizzük! 

Dudevszky Attila temetése 2022. február 24-én 11 órakor lesz a péceli református temetőben. 

Dudevszky tanár úr egy vele készült interjún, 2011-ben

Interjúrészlet Dudevszky Attila nyugalmazott középiskolai tanárral (2011)*

- Milyen volt a politika és az iskola kapcsolata, voltak- e olyan politikai elemek, amelyek áthatották az iskola mindennapjait?

Dudevszky Attila: - Ezzel kapcsolatban van egy történetem, amely még valamikor 1955-ben volt, amikor dúlt a Rákosi-rendszer. Az akkori igazgatónk a Fürst Sándor Gimnáziumban – aki egyébként egy teljesen apolitikus ember volt –, olyanokat csinált, hogy például egyszer jött az oktatási osztálytól leirat, tele helyesírási hibával, ő kijavította, s visszaküldte azzal, hogy az oktatási osztálytól ennyi helyesírási hibával nem fogad el semmilyen leiratot. Ezek után az osztályon folyton azon dolgoztak, hogy hogyan lehetne ezt az embert „kinyírni”. A másik vele kapcsolatos eset, hogy a szülői munkaközösségtől egy nagyon szép piros-fehér-zöld zászlót kaptunk. Telefonáltak – éppen ott voltam az igazgatói irodában – a pártbizottságtól, hogy nincs nekik piros-fehér-zöld zászlójuk, s elkérnék a gimnáziumtól, majd jön érte valaki. Nemsokára egy jött egy pasas, aki bevágta az ajtót, s kalappal a fején, közölte, hogy „jöttem a zászlóért”. Na, erre az igazgató azt mondta, hogy „figyeljen ide: először is kopog, majd ha azt mondom, hogy bejöhet, akkor bejön, leveszi a kalapját, köszön, és akkor elmondja, hogy miért jött, most pedig takarodjon innen”. Az visszament, s aztán majd jött a következő ember, aki kopogott, levette a kalapját. De ettől kezdve mind a pártbizottság, mind a tanács szinte már reszketve dolgozott az igazgató eltávolításán.

- Mi volt az oka, hogy nem lett semmi baja az igazgatónak?

Dudevszky Attila: - Dehogynem lett! Nem sokáig maradhatott a helyén, mert 1955 nyarán rendezett egy nagy kirándulást az egész iskolának és meghívta az általános iskolák igazgatóit is. Buszokkal mentünk, és végigjártuk egész Dunántúlt, megnéztük a tihanyi apátságot is. Mikor visszajöttünk, akkor az egyik tanárnőt megbízták (orosz tanárnő volt), hogy jelentse fel az igazgatót, hogy templomról templomra mentünk és mindenfélét prédikált. Ezzel az ürüggyel az igazgatót kirúgták.

- Mennyire kötötte meg az Önök kezét, mint pedagógusokét a kötelező ideológiai nevelés?

Dudevszky Attila: - Osztályfőnöki órákon kellett ideológiai nevelést adni, én – az igazat megvallva – nem nagyon adtam. Szerencsére az én két szakom a fizika és kémia, s abba nem nagyon lehetett ideológiát bevinni, hiszen a fizika törvényei azok ugyanúgy hangzanak, ahogy ma mondják, a jobb- meg baloldalon nem nagyon van különbség, legfeljebb a levont filozófiai következtetésekben lehet eltérést találni. Az ok-okozati összefüggést, meg egy-két ilyen hülyeséget, kitalálgattak, de annak lényegében nem volt komolyabb része. Talán mi annyit tehettünk – felsőbb nyomásra – hogy az orosz tudósok szerepét jobban kiemeltük, s itt még nem is kellett olyan nagyon hazudnunk, hiszen tény, hogy volt köztük is sok jó fizikus, csillagász, kémikus. Maximum ennyi volt, amit ideológiailag a fizika órákba be lehetett vinni. Osztályfőnöki órákon meg lapítottam, amennyire lehetett, s ezt elég szépen tudták is rólam, nem voltam jeles káder.

- S mit vártak el Öntől, mit kellett volna tanítania, hogyan kellett volna nevelnie?

Dudevszky Attila: - Elsősorban ajnározni kellett volna, meg be kellett volna lépni a pártba, amire nem voltam hajlandó. Aztán 1956-ban sikerült visszahoznunk az eltávolított igazgatót, akitől azt a feladatot kaptam, hogy nekem kell megszervezni a KISZ-t, mint tanárnak, én voltam az alapító tanár a KISZ-ben. S így 1957-ben megindult a KISZ szervezése. Az egyik 4. osztály tanulói a következő évben fekete szalaggal a karjukon jöttek be november 4-én. Akkor átbeszéltem velük a dolgot, hogy titeket nem, de az igazgatót elviszik, és akkor leszedték a szalagot magukról. Ennek ellenére az év végén behívattak a pártbizottság elé. Akkor elmondták, hogy csalódtak bennem, s köszönik az eddigi munkámat, de nem tartanak tovább igényt rám, mint KISZ-vezető tanárra. Gondoltam, hogy ennél jobbat nemigen tehettek velem, mert akkor semmi nem járt, se órakedvezmény, se valami juttatás, csak nyakamba szakadt ez az utálatos munka.

- Milyen feladatai voltak a KISZ-szel kapcsolatban?

Dudevszky Attila: - Beszervezés, hogy a többi a diákok lépjenek be, meg ide-oda menni, segíteni különböző szervező munkákban, például ekkor kezdett szerveződni a TSZ, ezekben részt kellett venni.

- Mennyire kellett győzködni a gyerekeket, hogy belépjenek?

Dudevszky Attila: - Sokan beléptek, de nagy részük mindig megkérdezte, hogy „muszáj ezt?”. Persze, végül beléptek, de lelkesedés az én időmben nemigen volt.

* Részlet egy hosszabb beszélgetésből, amely életút-interjúként készült a 2011-es Audiovizuális emlékgyűjtés projekt keretében. (Készítették: Szabó Melinda és Fejős Péter Viktor, 2011-ben érettségizett tanulók. A felvétel szerkesztő-rendezője: Molnár Zsolt)