Ragályi Elemér emlékére

2023. április 3.

A napokban jelent meg a szomorú hír Ragályi Elemér haláláról. A Kossuth- és Oscar díjas operatőr, filmrendező iskolánkban (akkor még Fürst Sándor Gimnázium) érettségizett 1957-ben.

Akkoriban a gimnázium a Vigyázó kastély épületében működött, a 60-as évek közepétől költözött a mai épületbe. Az utóbbi években a Balassi Baráti Kör tiszteletbeli elnöke volt.

Emlékezzünk a volt diákra azzal az írásával, mely az 50 éves jubileumi iskolai évkönyvben jelent meg 2003-ban!

"A helyszín

Torontóból repültem haza, és rettenetesen fáradt voltam. Túl voltam egy nehéz filmen, és egy nehéz forgatás előtt álltam. Átrepültem egy időzónát és egy teljes éjszakát. Reggel érkeztem Ferihegyre, ahol egy produkciós kocsi várt, hogy a következő filmem egyik helyszínére vigyen.

Csak azt tudtam, hogy egy romos kastélyban fogunk forgatni, s ezt kell most megnéznem a rendező és a producer társaságában, akik már türelmetlenül várnak.

Az előző hetek és a repülőút fáradalmai most kulmináltak, s a gépkocsivezetővel folytatott néhány udvarias mondat után mély álomba merültem.

Mikor felébredtem, már megérkeztünk. Felébredtem? Talán ismerik azt az érzést, mikor egy kellemetlen álomból erővel akarunk kiszabadulni. Mint Münchausen báró, aki saját hajánál fogva akarja magát kirángatni a mocsárból ... mikor az álom olyan, mint a valóság, vagy a valóság olyan, mint egy álom?

Szemben álltam egy romos épülettel, ahogy régen volt szépasszonyokra szokták mondani: romjaiban is szép épülettel ... és szerettem volna felébredni. Jó lenne egy filmet látni arról, hogy vajon mi játszódik le egy ember fejében, mikor fél évszázad idősíkjai egymásra kopírozódnak, s a realitás - mint egy túlvezérelt játékvonat - lerohan a sínekről.

Álmomban a volt gimnáziumom udvarán álltam, de most már tényleg szerettem volna felébredni!

A rendező kemény kézfogása meggyőzött arról, hogy ébren ugyanazt látom, mint álmomban. Egy kastély romjait, egy iskola emlékét, emlékeimet: Csányi, Juhász, Székely, Dudevszky, Petrovics tanár urakat, a drága Mária nénit, reménytelen küzdelmemet a több ismeretlenes egyenletekkel és az aszpirin képletével. Láttam magunkat, ahogy rövid- nadrágban állunk a lépcső előtt, fényképezkedünk. Kamasz lányok és fiúk, akik lassan felnőtté válunk, leérettségizünk, s elszívjuk az első legális cigit. Érettek vagyunk. Irány az élet!

S mintha egy filmtrükköt látnék: a gyönyörű kastély falain először csak hajszálrepedések ... egyre szélesebbek, majd hirtelen nagy robajjal lezuhan egy mennyezet darab - elment Csányi tanár úr! - A terem kőburkolatából gyomok törnek elő ... valaki felszedte a padlót ... s hová lettek a gyönyörű kandallók? S hol van Székely tanár úr?

Tanár úr kérem, én készültem! Készültem elmondani valahol valakinek, hogy milyen kiváló tanárok tetszettek lenni, s hogy amit kaptunk ettől az iskolától, az mennyire meghatározta az életünket, hogy a szeretet és a humánum - amit kaptunk - kitörölhetetlenül vésődött belénk.

- Megfelel a helyszín? - kérdezik tőlem, és nem értik, miért rázom a fejemet.

- Ez nem helyszín! Ez az én volt iskolám! - válaszolom.

S mutatom, hol volt a tanári, hol volt az osztálytermünk, valahol itt kell lennie a padnak, ahol ültem ... külön ültek a fiúk és a lányok. Már közülünk is hiányoznak. Sajnos igazoltan.

Lépéseinek zajára egy eltévedt galamb ijesztő szárnycsattogással keresi a kiutat. Addig követem tekintetemmel, míg el nem tűnik a kék ég felé.

Remélem, átadja üzenetemet mindazoknak, akiket szerettem, szeretek.

Kedves Tanáraim, Kedves Osztálytársaim: sok szeretettel ölel Benneteket: Ragályi Elemér"