DÖK-napi programok
2017. február 28.
Elkészült az idei DÖK-nap program-terve. A diákok március 6-10. között itt, a honlapon jelentkezhetnek be az előadásokra. A programok részletes leírását és az időbeosztást itt találjátok:
Újraélesztés tanítása a Balassiban
2017. február 21.
A program a Semmelweis Egyetem Egészségversenye keretében valósul meg iskolánkban február 23-án, csütörtökön.
Eltemették Juhász Jenő tanár urat
2017. január 8.
Több százan – köztük családtagjai, egykori kollégái és tanítványai – kísérték utolsó útjára Pécelen Juhász Jenő tanár urat. Iskolánk nevében Farkas György igazgató, az egykori tanítványok közül pedig Vitézy László filmrendező vett búcsút a tanár úrtól, akit a református egyház szertartása szerint helyeztek örök nyugalomra.
Gyászhír
2017. január 2.
Megrendülten tudatjuk, hogy 2016. december 27-én – életének 92. évében – elhunyt gimnáziumunk egykori alapító tanára és igazgatóhelyettese, Juhász Jenő tanár úr. Búcsúztatása 2017. január 6-án (pénteken) 14,30 órakor lesz a péceli református temetőben.
Tehetségverseny a Balassiban
2016. november 30.
A hétvégén 157 negyedikes kisdiák vett részt hagyományos tehetségkutató versenyünkön. Az írásbeli fordulót pénteken, a szóbelit szombaton tartottuk. A versenyzők zöme a XVII. kerület iskoláiból érkezett, de szép számmal jöttek a szomszéd kerületekből és a környező településekről is.
A verseny győztese 84,25 százalékos eredményt ért el. A mezőny átlaga: 62 %, ami összességében jónak mondható. Az eredményeket a megadott kódszámok alapján hirdetjük ki. Elfelejtett kódszámok ügyében a gimnázium titkárságán lehet érdeklődni.
A Magyar Tudományos Akadémián jártak iskolánk tanulói
2016. november 23.
November 18-án rendezte a Magyar Tudományos Akadémia „Diákok az Akadémián” című programját, melyen idén először iskolánk tanulói (a 11. évfolyamos matematika fakultációs csoport) is részt vettek. Gondolkodó gépek és furfangos kódfeltörők címmel Benczúr András matematikus és Buttyán Levente informatikus tartott előadást az Akadémia dísztermében.
Bővebben: A Magyar Tudományos Akadémián jártak iskolánk tanulói
Jótékonysági ajándékgyűjtés iskolánkban
2016. november 18.
Iskolánk is csatlakozott a Szent László Társulat, a Rákóczi Szövetség és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági ajándékgyűjtő akciójához.
Fontos információk a 4. évfolyamos diákok szülei részére
2016. október 30.
A nyílt nap, a 4. évfolyamos szülői tájékoztató és az idei tehetségverseny kiírása az alábbi dokumentumban olvasható: