Öregdiák találkozó volt a Balassiban 2023. október 14-én
Október 14-én, szombaton került megrendezésre az öregdiák találkozó, melyen az 50 és 60 évvel ezelőtt végzett diákokat köszöntöttük arany, illetve gyémánt oklevéllel.
A rendezvényen Farkas György igazgató úr köszöntője után Pál Albert, hajd
ani IV.D osztályos öregdiák a 60 évvel ezelőtt végzettek nevében idézte fel az akkori időket, Szilva Jánosné Juhász Ilona, Juhász Jenő egykori tanárunk lánya pedig az 50 évvel ezelőtt végzett diákok nevében mondta el visszaemlékezését. A hajdani tanárokat Dr. Kiss Gáborné, Csibi néni képviselte, aki az 1973-ban végzett IV.C osztály osztályfőnöke volt. Mindannyian felidézték azt a korszakot, amikor az ünnepeltek a mai Balassi elődjébe, az akkor még a Fürst Sándor nevét viselő gimnáziumba jártak. Vetítés keretében felidéztük a régi tanárokat és a IV.C osztály fontos eseményeit.
Az ünnepeltek műsorában fellépett a 9.c osztály csengőzenekara Tóthné Mózer Annamária tanárnő vezetésével. Szintén a fellépők között köszönthettük a gimnázium volt diákjai alkotta Missio Cantorum kórusát. Az oklevelek és virágok átadása, majd a koccintás után kötetlen beszélgetés keretében idézték fel a mai hatvanasok és hetvenesek a diákkori emlékeket.
Az est műsorvezetője a Missio Cantorum énekkar tagja, Hegyi Tamás volt. Az est sikeres lebonyolítását a Balassi Baráti Kör és iskolánk 9.c, 10.b és 12.b osztályos diákjai biztosították. Nagy-nagy köszönet mindannyiuknak! Köszönet dr. Fenke Ferenc képviselő úrnak a támogatásért!