„ÖKOiskola” keretén belül az őszi időszakban megvalósult programjaink
2017. december 1.
1. Megismerkedtünk kerületünkhöz közeli természetvédelmi területtel, kirándulást tettünk a Naplás tó körül.
A programról PPT-beszámoló készült, amely elérhető innen.
2. Projektet-munka madárvédelem céljából
Iskolánkban az iskolakert területe kiválóan alkalmas a városban lakó madarak védelmére, hiszen több évtizedes fák teszik lehetővé madáretetők és odúk kihelyezését. Évek óta rendszeresen megszervezem az ősztől tavaszig tartó madáretetést, amiben gimnáziumunk miden osztálya részt vesz.
Ebben az évben ehhez kapcsolódó projektmunkánk a madárkalács készítés volt. Az 5. osztályos természetismeret tárgy tananyagának része a madárvédelem, így ennek a projektnek a célcsoportja az 5. osztályos tanulók voltak.
Recept körülbelül 30 db madárkalács készítéséhez
Hozzávalók:
- 2 kg natúr marhafaggyú
- 2 kg vegyes madáreleség
- 10 dkg pucolt dióbél
- 20 db csipkebogyó
- 2-3 db alma
Eszközök:
- edény a faggyú feldolgozásához
- rezsó
- tálca
- mozsár
- kanál
- keverőpálca
- kis vágódeszka (mi csempét használtunk, mert ez volt az iskolában)
- kés
- olló
- joghtrtpohár és madzag
- papírtörlő
Elkészítés menete
A faggyút folyékony állapotig fel kell olvasztani (ezt a munkát a tanár végzi). A diót, csipkebogyót és az almát apróra vágjuk. A porcelánmozsárban a magkeveréket és a felaprított alapanyagokat összekeverjük (a tanulók végzik a munkát). A keverékre olvasztott faggyút ráöntünk (a tanár segít), az anyagokat üvegpálcával összekeverjük (tanulók munkája), majd kicsit hűlni hagyjuk. Végül formába, joghúrt pohárba töltjük és a madzagot belenyomjuk (tanulók munkája). Ezután a hűtés következik. Egy nap hűtés után a formából kiszedjük a kész madárkalácsot és kihelyezzük a faágakra.
A projekt elérte célját, a tanulók megismerkedtek a madárvédelem legfontosabb részével, az ősztől tavaszig tartó madáretetés fontosságával és a rendszeres etetés felelősségével. Tevékenyen részt vettek és megtanulták, hogy a madarak számára különösen fontos alapanyagokból hogyan lehet praktikus és esztétikus madáreleséget készíteni. A munkát élvezettel végezték, a „termék” sikeresen elkészült. Ezt a módot főleg cinkék etetésére vehetjük igénybe, így segíthetünk a számunkra kedves tavaszhírnöknek.
A projektet tervezte és vezette: Marosiné Dékán Andrea biológiatanár
A munkáról kisfilm készült, amely elérhető innen.