NTP-TEHETSEG-23-0287: Csontok, sírok, emberek avagy az alkalmazott természettudományok és a régészet.
A 2023-2024-es tanévben Bogát Éva és Laczkóné Jezerniczky Enikő a Nemzeti Tehetség Program keretein belül egy komplex programot valósított meg Csontok, sírok, emberek avagy az alkalmazott természettudományok és a régészet címmel. A pályázat szakkörein és kirándulásain húsz tanuló vett részt. A Kiszely István könyvcíme alapján megfogalmazódott pályázat célja az volt, hogy kiterjessze a természettudományos komplex gondolkodást más tantárgyak bevonásával. A tanulók a régészethez köthető természettudományos munkálatokat ismerhették meg. A pályázat alapját a 72 órás szakkör adta, amelyet kirándulásokkal és táborral színesítettek. A szakkörön dr. Kenéz Árpád az avarkori sírokról és az azokban megtalálható eszközökről tartott izgalmas előadást. A projekt során diákjaink meglátogatták a váci múmiákat, régészkedtek a százhalombattai Régészeti Parkban, ahol természetesen a Matrica Múzeumot is megtekintették. A tanulókra nagy hatással volt a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani tárába tett látogatás. Az egész éves munkára a háromnapos tiszafüredi tábor tette fel a pontot. Tiszafüreden a játék és a szórakozás mellett jutott idő a Kis Pál Múzeum, illetve az itt megtalálható régészeti park meglátogatására is. Természettudományos műveltségüket a Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központban, illetve a Tisza-tavi Vízi Sétány tágította. A három nap alatt készültek fel azokra az antropometriai mérésekre is, amelyeket a szülői napon alkalmazhattak. A pályázatot az NTP és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta. A videót az alábbi linken lehet megtekinteni: https://youtu.be/4asotmOeYgA