bkftlogo

Lezárult a természettudományos pályázat

2013. július 12.

Sikeresen lezajlottak a természettudományok népszerűsítésére kiírt "Tudomány és technika" c. pályázatban kitűzött programok, köztük a programot záró tábor is.

Már több ízben beszámoltunk a pályázat különböző eseményeiről, s most a finisben összefoglaljuk a történteket. A diákok számára talán a legfontosabb élményt a saját alkotás (filmek készítése kísérletekről), a terepmunka (tájékozódás tájolóval, tájfutó térkép alapján, GPS segítségével) ill. az olyan intézményekbe történő eljutás volt, ahova a hétköznapi életben kevés esély van (bonctani intézet, meteorológiai obszervatórium, gyógyszergyár).
A pályázatban kitűzött célt elértük, a gyerekek kisebb, érdeklődő csoportokban foglalkozhattak olyan tevékenységekkel, melyek a természettudományos ismereteken alapulnak, így tudásukat új szempontok alapján bővíthették. A tevékenységek során saját ötleteiket is kipróbálhatták, kreativitásukat próbára tehették, és siker esetén ez nagyobb élményt jelentett, mint egy jó felelet az órán.
Az önálló munkákból órai előadásra alkalmas anyagokat is készítettek, amelyeket már a következő tanítási évben fel fogunk használni munkánkban. Ezek egy része az iskolai honlapra is kikerült már.
Úgy érezzük, a pályázat méltó, izgalmas lezárása volt a tábor, amelyhez az igényes „munkafüzetet” is a pályázaton nyert pénzből állította össze a két táborvezető tanár. A táborban mindig egy kiválasztott tájegység földrajzi, biológiai, környezeti és történelmi jelenségeivel, nevezetességeivel ismerkedtek meg a résztvevők, illetve feladatok, gyakorlatok során kamatoztatták a pályázat egyéb programjai során szerzett tudásukat.

A pályázathoz kapcsolódó cikkeink a honlapon: