A magyar kultúra napja a Balassiban

2017. január 22.

1989 óta már évente megemlékezünk erről a napról, amit a magyar kultúrának szentelünk. Igazi csapatmunkával, a gimnázium 10. évfolyamos emelt magyar csoportja és a 12.-esek, rádióműsorral és az Anyanyelvápolók Szövetségének tíz kérdéses írott formájú játékával színesítették ezt a napot.

Bővebben: A magyar kultúra napja a Balassiban

Karácsonyváró jótékonysági koncert

2016. december 18.

Iskolánk énekkara december 17-én, tartotta hagyományos jótékonysági koncertjét és betlehemezését a rákoskeresztúri Szent Kereszt templomban. A koncertet a Keresztúr Hagyományőrző Kör  (KHK) támogatta. (A fellépő zenészek kis ajándékot, a gyerekek pedig szaloncukrot kaptak, amelyet a KHK adományozott..)
A koncert teljes bevételét (96 460 Ft) a kerület szegényeit segítő Remény Alapítványnak ajánlották fel a szervezők.

Bővebben: Karácsonyváró koncert 2016

24 órás kosár

2016. december 16.

December 9-én rendeztük meg az évek óta népszerű "24 órás kosár" programunkat. Az eseményen közel 120 diákunk vett részt. A szervező Szalayné Kovács Krisztina tanárnő mellett a program sikeréhez ezúttal két diákkoordinátor is nagyban hozzájárult: Stubnya Márton és Stubnya János.

Bővebben: 24 órás kosár

Juhász Roland a Balassiban

2016. december 16.

December 14-én rendhagyó testnevelés órán vehettek részt diákjaink a gimnázium műfüves pályáján. Juhász Roland, 95-szörös magyar válogatott labdarúgó sportolt együtt a gyerekekkel. Az eseményen megjelent Riz Levente, Rákosmente polgármestere is. A rendhagyó óráról az M4 készített tudósítást.

Bővebben...

Flashmob a Vörösmarty téren

2016. december 8.

Érzékenyítő programon vettek részt a Balassiból a 9. C osztály tanulói, osztályfőnökük, Szalayné Kovács Krisztina vezetésével. December 2-án a budapesti Vörösmarty téren egy nem mindennapi rendezvény részesei lehettek iskolánk diákjai.

Bővebben: Flashmob a Vörösmarty téren 2016

Kiállításmegnyitó a Balassiban

2016. november 30.

A 2016. július 18-24-ei tábor alkotásaiból nyílt kiállítás a Balasiban. Kiállítás gazdag, évről évre még jobb és szebb munkák születnek. A képzőművészeti tábor szervezője, Vitárius Nikoletta tanárnő György Virág (7.c) aprólékos türelmét és Veszelovszky Ágnes (6.a), valamint Lukács Anna (6.a) kreatív gondolatvilágát emelte ki az alkotók közül.

A megnyitó képeinek letöltése...

Szalagavató 2016

2016. november 25.

Iskolánk egyik legmeghatározóbb ünnepségét, a végzős diákok szalagavatóját 2016. november 19-én, szombaton tartottuk a pestszentimrei Sportkastélyban. A rendezvény elején a 11. évfolyamos diákok műsorral és tánccal köszöntötték a vendégeket. Ezt követően a 12. A osztályfőnöke, Kaszab László tanár úr, majd a 12. B osztályfőnöke, Marosiné Dékán Andrea tanárnő mondták el ünnepi gondolataikat. Levetítésre került a két osztály által készített fotó-összeállítás, ami az elmúlt évek legemlékezetesebb perceit örökítette meg. A szalagokat mindkét osztály esetében az osztályfőnökök tűzték fel. Rövid szünet után a 12. évfolyamosok osztálytáncai majd a  az est fénypontjaként a keringők következtek, melyet követően végzős diákjaink szüleikkel, ismerőseikkel, diáktársaikkal és tanáraikkal táncolhattak.

Bővebben: Szalagavató 2016

1956 emlékezete a Balassiban

2016. október 25.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját iskolánk a különleges évfordulóhoz méltón különleges megemlékezéssel ünnepelte meg. Diákcsoportjaink az egykori hősöket megszemélyesítő, végzős társaik vezetésével a forradalom jelképes helyszíneit járták végig.

Bővebben: 1956 emlékezete a Balassiban