Délvidéki tanulmányúton a balassisok

2015. március 26.

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében délvidéki tanulmányúton vehetett részt diákcsoportunk. Az utazás a március 15-ei nemzeti ünnephez kapcsolódva valósult meg, hiszen a program fontos eleme volt, hogy egy délvidéki magyar település, Tóthfalu lakóival közösen emlékezhettünk, ahol a vendéglátónk a Rákóczi Szövetség helyi szervezete volt.

Az úticélok között szerepelt Szabadka és Zenta látványosságainak megtekintése, valamint megálltunk a Vajdaság központjában, Újvidéken, ahol a Duna partján álló péterváradi erődöt szemlélhettük meg.
A tanulmányút keretében látogatást tehettünk Belgrádban, a mai Szerbia fővárosában is. Itt először a nándorfehérvári vár történelmi falai között sétálhattunk, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a Duna és a Száva összefolyására. A városnézés keretében láttuk a szerb parlament épületét, valamint megtekintettük a folyamatosan épülő Szent Száva székesegyházat, amely méreteit tekintve a világ legmonumentálisabb ortodox katedrálisa.

Az utazásról, elsősorban a tóthfalui közös megemlékezésről honlapján és híradójában beszámolt a szabadkai Pannon RTV is. A sajtóanyag elérhető innen.

Csoportkép a Hunyadi-emlékkőnél, a nándorfehérvári várban
(Belgrád, 2015. március 19.)

A márciusi délvidéki tanulmányúton készült képeket feltöltöttük a honlap webalbumába is, elérhetők az alábbiakban:

Belgrád

Képek letöltése....
Újvidék-Zenta

Képek letöltése...
Tóthfalu

Képek letöltése...
Szabadka-Palics

Képek letöltése...