Évvégi taggyűlés: az idén is sikeres évet zártunk

2016. december 21.

Szokásainkhoz hűen, a téli szünet előtt,  december 20-án megtartottuk az év végi taggyűlésünket, ahol áttekintettük az éves programjainak, illetve előkészítettük a következő év eseményeit. Külön ki kell emelni, hogy az idei évben is jelentős anyagi támogatást kaptunk a Rákóczi Szövetség Központi Irodájától, illetve a beszedett tagdíjakból is gazdálkodhattunk.

A program hivatalos része után karácsonyi teadélutánt tartottunk, illetve minden tagunknak – akik eljöttek az évzáró taggyűlésünkre – édességet ajándékoztunk, amelyet az elnökség adott át.

Éves beszámolónk elérhető innen.