A Rákóczi Szövetség évzáró taggyűlése

2013. december 20.

A Rákóczi Szövetség helyi szervezete idén ünnepli egy éves fennállását. A téli szünet előtt hívtuk össze év végi taggyűlésünket, ahol a hivatalos éves beszámoló, következő évi munkaterv és gazdasági ügyek megbeszélése mellett karácsonyoztunk is.

Ehhez mindenki süteménnyel vagy üdítővel járult hozzá. Minden tagunkat – a Rákóczi Szövetség belső pályázatának forrásából – könyvjutalomban részesítettünk, amelyet az elnökség adott át. Végül két csapatot alkotva játékkal zártuk le a rendezvényt.
Helyi szervezetünk 2013-ban nagyon sok programot megvalósított. Többek között: erdélyi és felvidéki diákutaztatás, erdélyi testvériskolánk fogadása, tanulmányi versenyek, őszi szervezeti kirándulás, témanap június 4-e alkalmából.
2014-ben taglétszámunk növelésével még színesebbé szeretnénk tenni repertoárunkat a mostani év már megteremtett hagyományaira támaszkodva. Az elmúlt évi programjainkon kívül terveink között szerepel például színházlátogatás, tavaszi szervezeti kirándulás, nyári táborozás, közösségi munka szervezése a Nemzeti Sírkertbe stb.
Köszönjünk tagjaink eddigi munkáját, számítunk rájuk jövőre is!

A taggyűlés utáni "teadélután" képei