PRO INGENIO ALAPÍTVÁNY
Gimnáziumunk egyik fontos feladata a tehetséges tanulókkal való foglalkozás; felkészítésük a különböző tanulmányi versenyekre. Ezt a célt csak úgy érhetjük el, ha a tehetséges tanulókkal a tanórákon kívül – egyéni vagy kiscsoportos keretben – külön is foglalkoznak a gimnázium tanárai. Ez a folyamatos, egész tanévben zajló foglalkozás a mentori rendszer, amely az előző tanévekben számos kimagasló eredményt hozott a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium számára.
Ezek az eredmények az iskola egészét minősítik, s visszahatnak a tanulóközösség minden egyes tagjára. Hiszen a versenyeken eredményes diákok pozitívan befolyásolják az osztályközösségek tanuláshoz való viszonyát; illetve a versenyekre felkészítő kollégák – szakmai tapasztalatokkal felvértezve – a tanórán eredményesebben oktatják az egész közösséget. Végső soron az iskola hírneve is javul, s olyan pozitív folyamatok indulnak meg, melyek kedvezően hatnak az iskolai közösség (diákok, tanárok) egészére.
A fentebb vázolt mentori rendszer anyagi hátterét biztosítja az iskolai célok megvalósításáért létrehozott PRO INGENIO ALAPÍTVÁNY, amely közhasznú szervezet. Az 1996-ban kelt alapító okirata szerint:
„Az alapítvány fő célkitűzésének tekinti, hogy a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban a diákok az általános műveltséget megalapozó, az érettségi vizsgához, valamint a felsőfokú tanulmányok megkezdéséhez szükséges ismeretanyagot elsajátítsák, illetve valamennyi tanuló képességeinek, adottságainak és érdeklődésének megfelelő oktatásban, nevelésben részesüljön. Kiemelt feladat a tehetséggondozás – az, hogy a tanulók tehetségének fejlesztése érdekében a pedagógusok magas színvonalú szakmai és oktató munkát végezzenek.”
Az elmúlt tanévek során a mentori pályázatok díjazására átlagosan 400 – 600 ezer forintnyi összeget biztosítottunk. Célunk, hogy az eddig bevált mentori pályázati rendszert a jövőben is működtessük, hozzásegítve a gimnáziumot a további sikerek eléréséhez.
Tisztelettel kérjük, hogy személyi jövedelemadójának 1%-ával idén is támogassa a gimnáziumban folyó tehetséggondozó munkát!
A PRO INGENIO ALAPÍTVÁNY adószáma: 18156979-1-42
Közvetlen befizetésre is lehetőség van az alábbi számlaszámra:
10103056-39148421-00000006
A Pro Ingenio Alapítvány kuratóriuma:
Farkas György elnök
Edelényi-Szabó Ákos
Tolnainé Rudnyánszky Melinda
BALASSI '92 ALAPÍTVÁNY
Az alapítvány elsődleges céljának tekinti, hogy a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanulói értékeket közvetítő, igényes környezetben és körülmények között végezhessék tanulmányaikat.
Ennek érdekében:
a) Anyagi eszközök előteremtésével igyekszik pótolni a működő állami dotációból eredő hiányokat, adományok és egyéb lehetőségek kihasználásával
törekszik az iskolai környezetet igényesebbé tenni.
b) Meg kívánja teremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a tanulók személyiségének fejlesztését, az önmegvalósítást, a tehetség
kibontakozását, a korszerű műveltség megszerzését.
c) Támogatja mindazokat az iskolai célokat, amelyek az európai normákhoz igazodó személyiség kialakítását tűzték ki célul, elsősorban a művészeti
tevékenységet, a nyelvtanulást, kulturális programok kidolgozását és megvalósításának területeit érintő feladatokat.
d) Segíteni szeretne minden olyan kezdeményezést, amely a gimnázium jóhírét, megszerzett tekintélyét öregbíti.
e) Támogatja az iskolai diákönkormányzat munkáját, részt vállal az iskola kulturális életének kiterjesztésében és színesebbé tételében.
f) Fontos feladatának tekinti a szociálisan rászoruló tanulók anyagi támogatását a programokban való részvételben.
g) A BALASSI '92 Alapítvány segíti az iskolát abban is, hogy a tanulók kiemelkedő teljesítményét minden területen megfelelően jutalmazza, ösztönözze.
h) Célul tűzi ki azt is, hogy anyagilag támogassa a tanulókat tanulmányi kirándulások, külföldi csereutak alkalmával.
A felsorolt alapítványi célok megvalósításához anyagi források gyűjtése, adományok, felajánlások útján történő gyarapítása szükséges.
ADÓSZÁM: 18048559-1-42
Az alapítványi célok megvalósítása érdekében számítunk a szülők támogatására az SZJA
1 %-os felajánlásával is.
Segítségüket ezúton is köszönjük!
A Balassi '92 Alapítvány kuratóriumi tagjai:
Hanol Judit – elnök
Andrássyné Simai Erzsébet
Kovács Krisztina
Ludányi Edit
A Balassi '92 Alapítvány dokumentumai:
-
- Levél a szülőknek a 2022. évi elszámolásról
- 2022. évi alapítványi elszámolás
- Levél a szülőknek a 2021. évi elszámolásról
- 2021. évi alapítványi elszámolás
- Levél a szülőknek a 2018. évi elszámolásról
- 2018. évi alapítványi elszámolás
- Levél a szülőknek a 2017. évi elszámolásról
- Levél a szülőknek a 2016. évi elszámolásról
- 2016. évi alapítványi elszámolás
- 2015. évi alapítványi elszámolás
- 2014. évi alapítványi elszámolás
- 2013. évi alapítványi elszámolás
- 2012. évi alapítványi elszámolás
- 2011. évi alapítványi elszámolás