Rákóczi-emléknap
2015. március 28.
Első alkalommal rendeztek ünnepségeket a Rákóczi-emléknapon, március 27-én. A fővárosban a Parlament előtt, a Rákóczi szobornál zajlott le a Rákóczi Szövetség központi megemlékezése, amelyen helyi szervezetünk is képviseltette magát.
Délvidéki tanulmányúton a balassisok
2015. március 26.
A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében délvidéki tanulmányúton vehetett részt diákcsoportunk. Az utazás a március 15-ei nemzeti ünnephez kapcsolódva valósult meg, hiszen a program fontos eleme volt, hogy egy délvidéki magyar település, Tóthfalu lakóival közösen emlékezhettünk, ahol a vendéglátónk a Rákóczi Szövetség helyi szervezete volt.
Az idén is sikeres évet zárt a helyi szervezetünk
2014. december 17.
A téli szünet előtt hívtuk össze év végi taggyűlésünket, ahol a hivatalos éves beszámoló és a jövő évi munkaterv kerültek terítékre. A hivatalos program után karácsonyoztunk, amelyhez mindenki süteménnyel vagy üdítővel járult hozzá. Minden tagunkat – akik eljöttek az évzáró taggyűlésünkre – könyvjutalomban részesítettünk, amelyet az elnökség adott át.
Szervezeti kirándulás Tatán és Vértesszőlősön
2014. szeptember 28.
A Rákóczi Szövetség iskolai helyi szervezete idei szervezeti kirándulását 2014. szeptember 27-én Vértesszőlősre és Tatára szervezte.
Tagjainkkal először a Nemzeti Múzeum Régészeti Lelőhelyét tekintettük meg Vértesszőlősön. Ezt követően Tatára mentünk, ahol az Öreg-tavat, az Óvárost, a várat és az abban található Kuny Domonkos Múzeumot tekintettük meg. Ezt követően az Esterházy-kastélyba látogattunk, ahol vezetést is kaptunk.
Így tehát ezt a szombati napot kulturális ismeretszerzéssel és közösségépítéssel tölthették a programon részt vevő tagjaink.
A kirándulást Jónás Georgina alelnök (10. B) és Blankó Miklós (11. B) gazdasági vezető szervezte.
(További képek elérhetők innen.)
Diákjaink a Rákóczi Szövetség nyári táborában
2014. július 24.
2014. július 14-20. között a Rákóczi Szövetség iskolánkban működő helyi szervezetének diákcsoportja részt vett Sátoraljaújhelyen a Magyar Diákok és Tanárok Találkozója a Magyar Kálvárián elnevezésű programon. A rendezvényt több mint egy évtizede szervezik meg minden nyáron, az idén közel 450 diákot láttak a táborban vendégül. A programok között előadások, városnézések, kirándulások és játékok egyaránt helyet kaptak. A 10. B osztályos tanulónkat Sipiczky Márk tanár úr, a helyi szervezet tagja kísérte el. A táborban megrendezett szavalóversenyen Hoffmann Márk II. helyezést ért el Arany János A költő hazája c. versével.
Határtalanul témanap
2014. május 31.
A Rákóczi Szövetség helyi szervezete második alkalommal szervezte meg a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Határtalanul témanapot. A rendezvényen került sor a Határtalanul program keretében történt hetedik osztályos felvidéki tanulmányi kirándulás értékelésére is. Ezen kívül az iskolánkban hirdetett magyarságismereti levelezőverseny eredményhirdetését is ekkor tartottuk. A versenyen a legjobb gondolatok írók egy rövid kisfilmben szerepeltek, melynek a Gondolatok a hazáról címet adtuk.
Március 15-én Gyergyószentmiklóson ünnepeltek a balassis diákok
2014. március 20.
A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében iskolánk néhány tanulója Gyergyószentmiklóson töltötte nemzeti ünnepünket, március 15-ét.
Az utazáson a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének diákjai képviselték a Balassi Gimnáziumot, akik részt vettek a testvériskolánk, a Salamon Ernő Gimnázium megemlékezésén.
Színházlátogatás
2014. január 25.
A Rákóczi Szövetség Helyi Szervezete színházlátogatási lehetőséget hirdetett. Tagjaink a a Hegedűs a háztetőn c. musicalt választották, melyet 2014. január 24-én a Vígszínházban tekintettünk meg. A rendező Eszenyi Enikő volt, a főszerepet Hegedűs D. Géza és Halász Judit Kossuth-díjas művészek játszották. A programot Sipiczky Márk tanár úr és Blankó Miklós gazdasági vezető szervezte, tagjaink jó része részt vett rajta. A jövőben is tervezünk hasonló programokat!