A Rákóczi Szövetség évzáró taggyűlése

2013. december 20.

A Rákóczi Szövetség helyi szervezete idén ünnepli egy éves fennállását. A téli szünet előtt hívtuk össze év végi taggyűlésünket, ahol a hivatalos éves beszámoló, következő évi munkaterv és gazdasági ügyek megbeszélése mellett karácsonyoztunk is.

Bővebben: Évzáró taggyűlés 2013

Balassisok a Rákóczi Szövetség felvidéki kirándulásán

2013. november 11.

A Rákóczi Szövetség 13. alkalommal szervezte meg november 8-10. között a "Felvidéki séták" elnevezésű programját, amelyre először kapott meghívást gimnáziumunk ifjúsági szervezete. A háromnapos tanulmányúton a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének 7 diákja képviselte iskolánkat.

Bővebben: Felvidéki séták

Gloria Victis 2013

2013. október 23.

A Rákóczi Szövetség október 21-23. között 21. alkalommal rendezte meg a BME épületében a Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepségét, Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel összekötve. A vetélkedő történetében először jutott a döntőbe balassis csapat, akik egyben a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének a tagjai is.

Bővebben: Gloria Victis 2013

Gyergyószentmiklósi diákok jártak a Balassiban

2013. október 22.

A Rákóczi Szövetség október 23-ai diákutaztatási programja keretében tettek látogatást a napokban iskolánkban a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium tanulói.

A balassis diákok közül a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének tagjai fogadták a vendégeket az iskolában, akiknek egy történelmi vetélkedőt szerveztek. Ezután a két iskola diákjai az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából közösen koszorúztak a 17. kerületi emlékműnél.

Bővebben: Gyergyószentmiklósi diákok jártak a Balassiban



Szervezetünk őszi kirándulása

2013. szeptember 29.

Szeptember utolsó szombatján tartottuk meg azt  a kirándulásunkat, amelyet még az éves munka-és ütemtervünkben rögzítettünk márciusban. Szervezetünk tagjai közül szép számmal vettek részt ezen a programon, melynek keretében megtekintettük a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállítását, különös tekintettel az államalapítástól a törökök kiűzéséig bemutató részt. A múzeumlátogatás után felsétáltunk a Gellérthegyre, ahol megtekintettük a Sziklakápolnát, valamint a Citadellánál fővárosunk panorámájában gyönyörködtünk ezen a kellemes őszi napon.

Bővebben: Őszi kirándulás 2013. szeptember

Témanap június 4. alkalmából

2013. június 6.

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából "Határtalanul" címmel témanapot szerveztünk iskolánkban. A rendezvényen került sor a Rákóczi Szövetség helyi szervezete által meghirdetett fotó- és rajzpályázat eredményhirdetésére, valamint  a legjobb munkákból egy kiállítás megnyitására az iskolagalériában. Itt állítottuk ki a hetedik osztályosok májusi  felvidéki tanulmányútjáról készült legjobb útinaplót is. A témanap eseményeiről a Rákosmente TV is beszámolt.

Bővebben: Határtalanul - témanap 2013. június 4.

Felvidéki tanulmányút a Nemzeti Összetartozás Napján

2013. június 6.

Felvidéki tanulmányúton vehettünk részt a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódóan a Rákóczi Szövetség anyagi támogatásával. Azon a pályázaton nyertünk, amelyen Kárpát-medencei magyar középiskolák indulhattak, azzal a feltétellel, hogy egy másik Kárpát-medencei országban lévő település magyar középiskolájához látogatnak el június 4-én.

Bővebben: Felvidéki tanulmányút június 4-én

A Balassiban is létrejött a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete

2013. március 22.

Iskolánkban is létrejött február végén  a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete. Az eseményről beszámolt a Tizenhetedik c. kerületi újság legutóbbi száma, illetve a Rákosmente TV Álláspont című műsora március 22-i adásának is ez volt az egyik témája.

Bővebben: Megalakult a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete