Kerületi fizikaverseny a Balassiban

2017. március 6.

Március 2-án iskolánkban kerületi fizikaversenyt rendeztünk a hetedik és nyolcadik évfolyamok részére. A részvétel előfeltétele egy, a hazai űrkutatás eredményeiről szóló PPT elkészítése volt. Legtöbb csapat az öt évvel ezelőtt pályára állított Masat-1 első magyar műhold történetét dolgozta fel.

Iskolánkba érkezve a diákok különböző űreszközök modelljeiből és egy, a világűrt is megjárt napelemből álló kis kiállítást nézhettek meg. Azután elfoglalták a számukra kijelölt helyszíneket, és kezdődhetett a négy részből álló verseny. Voltak számolásos feladatok, tesztek, mérő kísérletek, valamint olyan kísérletek, melyeknél a jelenség okát kellett megmagyarázni a versenyzőknek. A verseny jó hangulatban zajlott le, amelyet az alábbi képek is érzékeltetnek.

Az eredményhirdetés előtt dr. Piláth Károly vezetőtanár, iskolánk volt fizikatanárának kísérleti bemutatója következett, melyet a késői órákba nyúló program ellenére is nagy érdeklődéssel figyeltek a diákok.
Az eredményhirdetésen Farkas György igazgató elmondta: „A mai délutánon minden csapat nyertes. A diákok olyan élményekkel gazdagodtak, amelyek tovább erősítik bennük a fizika szeretetét.”