Nemzetközi verseny sikeres magyar diákja: Mihály Panka 6. A osztályos tanulónk

2020. április 12.

Az anyanyelvet használó nemzetközi versenyt Bécsben rendezik meg már egy évtizede. Második alkalommal hozza el az első helyet gimnáziumunk kiváló vers- és prózamondó kitűnő tanulója: Mihály Panka 6. A osztályos tanuló.

 


A szülők és mentortanáruk lelkes munkájának eredménye, hogy ebben a nagy körültekintést igénylő helyzetben is megtalálták a sikerhez vezető utat, s egy külön stúdióban vették fel a versenyszámot, ami a gimnázium hivatalos FB- oldalán meg is tekinthető. Az idei évben egy újabb tehetséges gyerek is bemutatkozási lehetőséget kapott, ígéretes lesz a jövőben. Oláh Botond 5. A osztályos tanuló filmjét Adamcsik Tamás 12. B osztályos tanuló készítette el és töltötte fel, szinte az utolsó pillanatban, hogy ha személyesen idén nem is, de részt vehessen a kisdiák a versenyen. Köszönjük mindenkinek a támogató együttműködést. A siker nem maradt el. Mindkét diák mentortanára: Faragó Ildikó magyartanár.

 

A szervezők honlapja: www.amaped.at

A szervezők beszámolója a versenyről: elérhető innen