Versenyeredmények március - április hónapban

2012. április 16.

Március és április hónapokban is nagyon szép országos, fővárosi és kerületi versenyeredményeket értek el diákjaink. Az alábbiakban közöljük ezeket az eredményeket.


Engler Nóra (12.b) a filozófia OKTV második fordulójába jutott, tanára Tóth László,  Zilai Richárd (11.b) pedig az angol nyelv OKTV döntőjében folytathatja a versenyzést, tanára Farkasné Wildmann Zsuzsa  - korábban Almási Andrea.

 

A Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny kerületi fordulójában az 5. évfolyamosok versengésében – Oláh Fanni (5.a) első helyezést ért el, így ő képviseli a XVII.  kerület ötödikes diákjait a fővárosi fordulóban, tanára Sélley Zoltán. A nyolcadikos versenyzők között Péteri Julianna (8.b) pedig a harmadik helyen végzett, tanára Ficzekné Molnár Mária.

 

A budapesti Vörösmarty versmondó versenyen  - a 11 – 13. évfolyamosok kategóriában -második lett Littai Fanni (12.b), tanára Ficzekné Molnár Mária.

A Varga Tamás Matematikaverseny országos döntőjébe jutott Hertelendy Krisztián (7.b), tanára Tóth Ildikó.

1994 óta hirdeti meg a Rákóczi Szövetség március 15-i diákutaztatási programját középiskolások számára, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak, s ottani magyar diáktársaikkal közösen ünnepeljenek. Ebből a célból érkezett Molnár Zsolt és Dr. Balla László kollégáink vezetésével iskolánk diákcsoportja a nemzeti ünnep alkalmából Gyergyószentmiklósra, hogy részt vegyenek és közreműködjenek a Salamon Ernő Gimnázium iskolai megemlékezésén.
Az utazáson részt vett diákok közül Igrici Dániel Áron (11.a) , Laskovics Tímea (10.a), Littai Fanni (12.b) és Szabó Lajos (11.a) egy irodalmi összeállítással lépett fel az iskolai műsorban, amelynek nagyon kedvező visszhangja volt a gyergyói testvériskolánk tanárai és diákjai körében.


Az Ábel Jenő Latinverseny második (döntő) fordulójába jutott diákjaink a következők:
„maiores” kategória:
Laukó András (9.b), Polgár Péter (9.b), Volner Yvett (10.a), tanáruk dr. Kiss Gáborné, és Szép Vanessza (10.a), tanára Kaszab László;
„minores” kategóriában:
Blankó Miklós (8.b), Ferenczy Bálint (7.a), Gyaraki Dávid (7.a), Józsa Benedek (8.b), Schaller Eszter (8.b), Szeiffert Anita (8.b) és Tóth Dániel (7.a), tanáraik: dr. Kiss Gáborné – a 8.b-s diákok, Kaszab László – a 7.a-s diákok.

 

A Bolyai Matematika csapatverseny eredményei:
5. évfolyam:
területi 4. hely – az 5.c osztály csapata (Bodó Dániel, Fejes Márton, Simon Emese, Zelena Krisztina) – tanáruk Ferenczi Éva,
7. évfolyam:
területi első és országos 13. hely: a 7.b osztály csapata (Hertelendy Krisztián, Paska Gergely, Stubnya Márton, Turi-Kováts Bálint) – tanáruk Tóth Ildikó,

8. évfolyam:
területi 2. hely – a 8.b osztály csapata (Aszalós Norbert, Ferenczi László, Jani Balázs, Kriskó Vince) – tanáruk Ferenczi Éva.


Az Alapműveleti matematikaverseny eredményei:
5. évfolyam:
kerületi 2. hely: Seres Soma (5.a) – tanára Börzsei Katalin,
kerületi 3. hely: Simon Emese (5.c) – tanára Ferenczi Éva,

6. évfolyam:
kerületi 1. hely: Losonci Blanka (6.b) – tanára Ferenczi Éva,

7. évfolyam:
kerületi 1. hely: Tóth Dániel (7.a) – tanára Tóth Ildikó,
kerületi 2. hely: Turi-Kováts Bálint (7.b) – tanára Tóth Ildikó,
kerületi 3. hely: Hertelendy Krisztián (7.b) – tanára Tóth Ildikó,

8. évfolyam:
kerületi 2. hely: Ferenczi László (8.b) – tanára Ferenczi Éva,
kerületi 3. hely: Hoffmann Márk (8.b) – tanára Ferenczi Éva.

 

Zrínyi Ilona Matematikaverseny és a Gordiusz Verseny:
6. évfolyam:
területi 8. hely: Szunyoghy Dóra (6.b) – tanára Ferenczi Éva,
területi 14. hely: Losonci Bianka (6.b) – tanára Ferenczi Éva.

 

A XVII. kerületi angol nyelvi verseny szóbeli fordulójába jutott diákjaink a következők:
Szabó Regina (5.c) – tanára Sebestyénné Molnár Judit,
Nagy Ábel (5.a) – tanára Hanol Judit,
Gonda Gábor (6.a) – tanára Hanol Judit,
Lutz Boglárka (6.b) – tanára Kárpáti Veronika,
Birincsik Anna (7.b) – tanára Hanol Judit,
Neszt Levente – (7.a) – tanára Sebestyénné Molnár Judit,
Kovács Györgyi (8.a) – tanára Kárpáti Veronika,
Mátyus Mercédesz (8.a) – tanára Kárpáti Veronika,
Csáki Karolina (8.a) – tanára Kárpáti Veronika.

 

Az Apáczai Kiadó „Itt születtem …” című komplex tanulmányi versenyének döntőjében versenyezhet tovább Losonczi Blanka (6.b) diákunk.

 

A Jakucs László Középiskolai Földrajzverseny országos döntőjében (Szegeden) Grabarits András és Stubnya Bence (10.b-sek) a 20. helyen végeztek, tanáruk Pokk Péter.

 

Mahó Sándor és Gyürki Nikolett (8.a-sok) a Less Nándor Országos Földrajzverseny április 20-21-i döntőjébe kerültek, tanáruk Vlasits Géza.

 

A XVII. kerületi Almásy László természetföldrajzi csapatverseny győztesei a 7. a osztály tanulói: Neszt Levente, Gyaraki Dávid, Tóth Dániel  és  a  8.a osztály diákjai: Mahó Sándor, Tóth Botond, Tóth Zsombor, felkészítő tanáruk Vlasits Géza.

 

A XVII. kerületi német nyelvi verseny eredményei:
5. évfolyam:
1. hely: Stewart Zsófia (5.b) – tanára Mitókné Hevesi Teodóra,
2. hely: Szathmári Balázs (5.b) és
              Romoda Péter (5.b) – tanáruk Mitókné Hevesi Teodóra,

6. évfolyam:
1. hely: Kondrát Regina (6.b) – tanára Molnárné Tóth Ágnes,
2. hely: Losonci Blanka (6.b) – tanára Molnárné Tóth Ágnes,
3. hely: Farkas Anna (6.b) és
              Sallai Luca (6.b) – tanáruk  Molnárné Tóth Ágnes,

7. évfolyam:
1. hely: Láng Tamás (7.b) – tanára Sélleyné Kiss Viktória,
2. hely: Stubnya Márton (7.b) – tanára Sélleyné Kiss Viktória,
              Szekeres Krisztina (7.b) – tanára Sélleyné Kiss Viktória,
3. hely: Tóth Tímea (7.b) – tanára Sélleyné Kiss Viktória,

8. évfolyam:
1. hely: Torner Márton (8.b) – tanára Vida Andrásné,
2. hely: Eötvös Dorottya (8.b) – tanára Vida Andrásné,
3. hely: Péteri Julianna (8.b) – tanára Vida Andrásné,
              Hoffmann Márk (8.b) – tanára Vida Andrásné,
5. hely: Ferenczi László (8.b) – tanára Vida Andrásné,
7. hely: Schmalzl György (8.b) – tanára Vida Andrásné
              Aszalós Norbert (8.b) – tanára Vida Andrásné


A Horváth Mihály Történelemverseny fővárosi döntőjébe jutott László Lilla (11.a), Horváth Gábor (10.c), Horváth Violetta (10. c), felkészítő tanáruk: Molnár Zsolt, és Kóti Enikő (10. a), felkészítő tanára: Juhász Anikó.

 

Polgár Péter (9.b) az Informatikai Alkalmazói Verseny I. kategóriájában a második fordulóba jutott, ahol a 6. helyen végzett, tanára Erdélyiné Bérczi Enikő.

 

A Jedlik Ányos országos fizikaverseny döntőjébe jutott 93 %-os teljesítményével Seres Soma (5.a) tanulónk, tanárai Börzsei Katalin és Erdélyiné Bérczi Enikő.